Fontos problémák

A legfontosabb problémák

Általánosságban a világ és az emberiség legfontosabb és legsürgetőbb problémáinak az alábbiakat szokás tekinteni (a teljesség igénye nélkül):

  1. társadalmi egyenlőtlenség, kizsákmányolás
  2. gazdasági egyenlőtlenség, szegénység, éhínség
  3. háborúk, konfliktusok, terrorizmus
  4. világjárványok, betegségek
  5. környezetrombolás, biodiverzitás csökkenése, élőhely csökkenése
  6. természeti források veszélyeztetettsége
  7. elmaradott energiagazdálkodás, energiaforrások kimerülése
  8. klímaváltozás, ökológiai katasztrófa

A problémák megoldására tett erőfeszítések számos eredményt könyvelhetnek el (ugyancsak a teljesség igénye nélkül)[1]:

  • a törvényes rabszolgaság majdnem minden országban el lett törölve
  • az életszínvonal világszerte emelkedik
  • a szélsőséges szegénységben élők, és az alultáplált emberek aránya csökken
  • a várható élettartam soha nem volt ilyen magas
  • a gyermekhalálozás aránya csökken
  • egyre több csecsemő jut védőoltásokhoz
  • egyre kevesebb országban van halálbüntetés
  • több gyerek jut ingyenes oktatáshoz, mint valaha bármikor
  • az írástudó emberek aránya nagyobb, mint valaha
  • a demokráciában élők aránya növekszik
  • a legtöbb országban a nők is szavazhatnak
  • több korábbi halálos betegség eltűnt, vagy gyógyítható
  • a természetvédelmi területek aránya egyre nagyobb
  • a védett státuszú fajok száma egyre nő
  • egyre több ember fér hozzá védett forrású vízhez

A fenti, és a hozzájuk hasonló eredmények jelentősek, és minden ilyen irányú előrelépés fontossága rendkívüli. Ezzel együtt, a sürgető problémák száma összességében nem csökken, és a sürgetőségük általánosságban nem enyhül.

Miért van az, hogy az emberek közötti ellenségeskedés egyetemesen nemkívánatos, mégsem marad abba? Miért van az, hogy az emberélet kioltása világszerte bűnnek minősül, mégis mindennapos? Miért van az, hogy a fegyverkezési verseny egyetemesen veszélyesnek van tekintve, mégis folytatódik, és hogy a világbéke egyetemesen áhított, még sincs elérve? Mi az oka annak, hogy a természeti források pazarlása világszerte elutasítva van, mégis töretlenül zajlik? Miért van az, hogy a környezetrombolás egyetemesen ellenezve van, mégsem szűnik meg, és hogy a fajok veszélyeztetése egyetemesen elítélve van, mégsem marad abba?

A napirenden levő teendők főként azért fontosak, mert halaszthatatlanok – és ahol nagyrészt csak halaszthatatlan teendők kerülnek napirendre, ott a valóban fontos teendők halaszthatatlansága jellemzően nem ismerszik fel. Ahol a problémák felmérése nem akaródzik tovább menni azon, ami sürgető, ott a támogatott megoldások is csak sürgető problémákat igyekeznek orvosolni, így aztán a megelőzés túlnyomórészt csak reagálás, és a bevezetett intézkedések zöme csak tüneteket kezel és következményeket enyhít.

Amíg a problémák okainak a feltárása a kéznél levőre és kézenfekvőre szorítkozik, addig a megoldott problémák helyére újak és újak jönnek, nem kevésbé fontosak, és nem kevésbé sürgetőek. A fontos problémáknál vannak lényegesebbek: ezek a sürgető problémáknál égetőbbek. A fontos problémák a lényeges problémáknak a következményei. A sürgető gondok az égető gondoknak az utóhatásai. A történelem sorsdöntő útelágazásai eredendően az Ember útjának az elágazásai. Ahhoz, hogy a fontos problémákat valóban meg lehessen oldani, a lényeges problémák felé kell fordulni, és napirendre tűzni. Az a fordulat, amelyik valóban sorsfordító lehet, lényegileg megelőzi a történelem fordulatait, pontosabban az a fordulat történelmen kívüli, mert időn kívüli.

A környezetszennyezésnél égetőbb a szellemi zavarodottság, a háborúknál égetőbb a lelkekben dúló háborgás, a szegénységnél égetőbb a szükségleteknek alávetettség, az elnyomásnál égetőbb a félelmek uralma, az egyenlőtlenségnél égetőbb az elkülönültség tévhite.

A környezetrombolás oka nem a gondatlanság, és nem is valamely utókorral szembeni felelőtlenség, hanem mindenekelőtt az, hogy az ember egy átmeneti lakhely ideiglenes lakójának vélheti magát. Az élőhely szennyezést nem a káros anyagkibocsátás idézi elő, hanem az, hogy lehetségesnek tűnik, hogy az ember az legyen, aki mindattól, ami körbeveszi, elkülönülve van.

Az erőforrások kimerülését nem a fejlődés fenntarthatatlansága idézi elő, hanem az, hogy lehetségesnek tűnik, hogy valami hiányosan legyen. A környezet túlterhelésének az oka nem a túlfogyasztás, hanem a hiányzó látszólagos lehetségessége, és az ebből fakadó kielégíthetetlenség.

Az egyenlőtlenség oka nem a társadalmi rétegződés, hanem az, hogy lehetségesnek tűnik, hogy az ember az legyen, akinek mások mondják. A kirekesztést és a megkülönböztetést nem a másságtól való idegenkedés okozza, hanem az, hogy lehetségesnek tűnik, hogy az ember az legyen, aki másokhoz tartozik.

A konfliktusok oka nem az értékek különbözősége, és nem is az érdekek szembenállása, hanem az, hogy lehetségesnek tűnik, hogy az ember elgondolja saját magát. A nemzetek háborúit nem a népek közti ellentétek idézik elő, hanem az, hogy lehetségesnek tűnik, hogy az ember az legyen, akinek véli magát. A leigázó hadjáratokat nem az erőforrások szűkössége okozza, hanem az, hogy lehetségesnek tűnik, hogy az embernek a sajátja legyen az, amit magáénak hisz.

Az elnyomottságnak az elnyomó államrendszerek nem okai, hanem következményei: az elnyomottságot a meggyőződések és nézetek rendszerei idézik elő. Nem a politikai uralmak az igazi jogfosztók és leigázók, hanem a vágyak és félelmek uralmai. A politika hatalmaskodóinak a hatalomra jutása csupán következménye annak, hogy egy ember elnyomónak és elnyomottnak hiheti magát, ahogy a hatalmak hatalmassága is csak következménye annak, hogy egy ember hatalommal bírónak és hatalomnak alávetettnek hiheti magát. Az elnyomott elsődlegesen nem azért lehet elnyomva, mert az elnyomói elnyomhatják, hanem azért mert elhiszi, hogy ő az, aki elnyomva van, és akit elnyomni lehet – és mindaddig elnyomható marad, amíg fel nem ismeri eredendő és elévülhetetlen elnyomhatatlanságát.

Minden politikai hatalmaskodó belső hatalmaskodók megtestesülése. A közélet zsarnokait azok a zsarnokok juttatják hatalomra és tartják hatalmon, amelyeket az egyén maga emel magában önmaga fölé. Minden kizsákmányolót és elnyomót a féltenivaló és félnivaló juttat hatalomra, és tart hatalmon. A hatalmaskodóknak szükségük van az ellenségekre, akikkel szemben védelmet biztosíthatnak, de ahhoz, hogy hatalomra jussanak és hatalmon maradhassanak, mindenekelőtt arra van szükség, hogy a támogatóik elhiggyék, hogy az ellenségek valóban veszélyesek.

Az utcák és a választófülkék forradalmai jellemzően távol zajlanak a szabadság ténylegességétől. A történelem szabadságharcait többnyire a szabadsághiány következményei ellen, és nem az okai ellen vívják – és az esetlegesen kivívott függetlenség javarészt nem valódi, mert nem a szabadsághiány megszüntetéséről van szó, hanem inkább csak a tüneteinek az enyhítéséről: a rabláncok nem elszakítva vannak, hanem inkább csak átmenetileg vannak meglazítva. A védelemre szoruló újra és újra olyan vezetőket választ, akik nem tudnak törődni vele, mert önmagukkal sem törődnek, és amíg védelemre szorul, addig a kizsákmányolói és hitegetői újra és újra lépre csalhatják. A közélet pódiumairól elűzött elnyomók helyére mindaddig újak lépnek, amíg azok az elnyomók el nem űzetnek, amiktől egy ember kiszolgáltatottnak és elnyomhatónak hiheti magát.

Az ezzel vagy azzal azonosulónak védekeznie kell, és amíg ezzel vagy azzal azonosítja magát, védtelen lehet: és addig magukhoz édesgethetik olyan feljebbvalók, akik az embert megóvni hivatottak, és akik emberek ellen uszítanak. Az ide vagy oda tartozónak kirekesztenie kell, és amíg ide vagy oda tartozónak gondolja magát, befogadásra szorulhat: és addig megbabonázhatják olyan istenek, akik az embereket egyesíteni hivatottak, és akiknek a nevében embereket kirekeszteni lehet. Az ettől vagy attól különbözőnek támadnia kell, és amíg ettől vagy attól megkülönbözteti magát, fenyegetve érezheti magát: és addig megigézhetik olyan eszmék, amelyek az embert hivatottak megmenteni, és amelyek nevében embereket megölni lehet.

A félelem és a szabadság kizárják egymást. Ahol félelem van, ott nincs szabadság, és ahol szabadság van, ott nincs félelem. Akit nem lehet megfélemlíteni, azt elnyomni sem lehet, és akinek nem lehet ártani, afölött uralkodni sem lehet. Ezért lehetséges az, hogy a mindenkori önkényuralmakra a félelemnélküli emberek jelentik a legnagyobb veszélyt: tőlük tartanak a legjobban, mert nem tudják, hogy mit kezdjenek velük. Ahol a különállóság és a félelem nincsenek jelen, ott a hatalmaskodók által kínált védelem okafogyott. Egy ilyen közegben a hatalomszerető és mások ellen buzdító emberek nem találhatnak támogatókra, de még hallgatóságra sem, mert senki nincs, aki komolyan venné őket.

A dolog természetéből adódóan, közérdekek képviseletére kizárólag olyan emberek alkalmasak, akik a köz érdekeit előbbre tartják a saját érdekeiknél. Hasonlóképpen, a köz ügyeit csak azok intézhetik megfelelően, akiket a saját ügyeik alig, vagy egyáltalán nem foglalkoztatnak. Közéleti vezetésre csak azok a tisztalelkű és feddhetetlen jellemű emberek alkalmasak, akik az önzetlenségük és tisztaságuk miatt semmiféle hatalmat és előnyt nem akarnak maguknak. Azért, hogy ennek ellenére, vagyonszerető és hataloméhes emberek lepik el a közéletet, és jutnak előre a politika küzdőterén, nem a törvények és a rendszer felelősek, hanem azok, akik a törvényeket jóváhagyják, és a rendszert fenntartják.

A népek és országok sorsa nem csak a választások ügymenetének a szabadságán múlik, hanem elsősorban a választók választásának a szabadságán. Egy bizonyos életkor betöltése vajon önmagában elegendő ahhoz, hogy valaki helyesen döntsön egy ország sorsáról? A szavazások szabadsága fontos, a szavazók szabadsága viszont sarkalatos. Fontos, hogy a döntéshozók a megbízatásukat a választóiktól kapják: de ennél lényegesebb az, hogy a választók a megbízatásukat önmaguktól kapják, ami annyit tesz, hogy senkitől és semmitől ne kapják. Egy ember addig nem választhat felelősen, amíg a választásait átengedi annak, akinek gondolja és hiszi magát. Az ember a választásaiért és a cselekedeteiért felelősséggel tartozik, de a választásai akkortól felelősségteljesek, ha többé nem hagyja, hogy az válasszon, akivel azonosulni próbál, és a tettei akkortól felelősségteljesek, ha már nem engedi át őket annak, akivel azonosnak véli magát – mindenekfelett a választhatatlanságának a felismeréséért felelős. Ez az a lényegi nem-választás, ami alapvetően meghatározza azt, hogy hogyan él, és hogy hogyan cselekszik, és hogy hogyan választ.

A világ sürgető problémáinál előbbre való a szabadság problémája: ennek a problémának prioritása van minden más problémához képest. Minden embernek eredendő joga van az igazi szabadsághoz, amelyet a tudat, vagy ha úgy tetszik, a szellem szabadságának lehet nevezni, és ami a test szabadsága is egyben. Ez a szabadság előfeltétele és lényegi előzménye minden más szabadságnak, mert a többi szabadság ezáltal a szabadság által kap értelmet.

A tényleges szabadságot nem a népek forradalma vívja ki, és nem is az eszmék forradalma, hanem a tudat forradalma. Minden lényegi változás belülről indul. Az igazi változásnak nem a városokat elválasztó falak elbontásához, vagy köztereken álló szobrok ledöntéséhez van köze, hanem mindenekelőtt az elme falainak és bálványainak a ledöntéséhez. Valódi fordulatot nem az országok és nemzetek fölött hatalmaskodók megbuktatása idézhet elő, hanem a lélek fölött hatalmaskodók megbuktatása. A szabadságért vívott küzdelem azok ellen az elnyomók ellen folyik, akik miatt az elnyomás és az elnyomottság egyáltalán lehetséges: azok ellen a fogvatartók és bálványok ellen, akik az alávethetőség és elnyomhatóság tévhitét fenntartják. A kizsákmányolás és a jogtalanság addig nem szűnhet meg, amíg az alárendeltség és fölérendeltség lehetségesnek tűnik – és valódi függetlenségről addig nem lehet szó, amíg bármilyen hatalom hatalma valóságosnak tűnik.

Fontos az, hogy egy ember mit tesz a világ jobbá tételéért, de annál előbbre való az, hogy mit tesz azért, hogy ő maga eljusson a Jóhoz. Egy ember csak akkor teheti igazán jobbá a világot, ha előbb magát jóvá teszi. Fontos az, hogy mit tesz valaki a Föld megmentéséért, de fontosabb az, hogy mit tesz önmaga megszabadulásáért. A Föld megmentésén csak azt tud hathatósan munkálkodni, aki előbb a saját megmentését véghez viszi. Ennek a feladatnak az egyéni és egyedi elvégzése nyomán tárulhatnak fel azok a célravezető megoldások, amelyek a világot jobbá, igazságosabbá, és szabadabbá tehetik.

[1] Forrás: Hans Rosling, Ola Rosling, Anna Rosling Rönnlund: Tények. Libri, 2018.